Vetlényi Zsolt
Grafikus és festőművész. Kaposváron született 1967 ben. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte 1991-ben. Mesterei Eszik Lajos és Rozanits Tibor voltak.
Képei magukért beszélnek. Mély érzéseket hordoznak, csak figyelmesen kell szemlélni őket, meg kell érteni a nyelvezetüket. Nem elég látni őket, érezni kell a bennük felgyülemlett feszültséget, vagy sokkal inkább költészetet, amit talán a nyomaték kedvéért nem egyszer oda is ír alkotója a képre, igaz tudja ez műfaj idegen (elmondása szerint grafomán). Néha olyanok ezek az „odapingált” verssorok, idézetek, vagy éppen gondolatok, mintha madarak szállnának egy-egy fontos üzenettel, a megfestett téma körül.
Alkotásai többségének színe élénk, leginkább azt mondhatjuk rájuk: vonzzák a szemet. Jellemző rájuk, hogy gyakran a mélyebb színtónusból előugrik egy-egy élénkebb színű motívum, hogy hangsúlyozzon, kiemeljen valamit, vagy éppen valakit.
Röviden összegezve, Vetlényi eddigi festményeiről elmondható, hogy mindent tud, amit szakmailag tudni lehet, s minden adottsága megvan ahhoz, hogy elkápráztassa érzéseivel, gondolataival képei nézőit. S ami a fő: az alkotásairól felénk sugárzó szeretet. Ezért is ajánlom minden képzőművészet szerető figyelmébe albumát, amelyet a képek mellett neves költőink versrészletei tesznek igazán egyszerre olvasmányossá és teljessé.
-
Personal Protection III.
60.000 Ft -
Sünök hóban
40.000 Ft -
Save the child…
35.000 Ft -
Ribizli és én
35.000 Ft -
Pára szirmok
40.000 Ft -
Málna király ifjúkora
40.000 Ft -
Kuglóf
35.000 Ft -
Közelségben talált morzsák
40.000 Ft -
Csillagpor
40.000 Ft -
Liliom – dal
40.000 Ft -
Gyerekkor I.
40.000 Ft -
Csipke – Málna
40.000 Ft -
Karantén holddal
40.000 Ft -
2020 december 21. Óbudán
40.000 Ft